BHV Balatoni Hajózási (Nemzeti) Vállalat, 1948-1955

A Balatoni Hajózási Rt.-t 1948 július 1.-től leválasztották a MÁV-tól, és a Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium alá rendelték Balatoni Hajózási Nemzeti Vállalat (később Balatoni Hajózási Vállalat) néven.
A társaság egyszemélyi vezetés alatt állt, közgyűlést nem tartott.
A siófoki hajózsilip 1947 szeptember 22.-i átadását követően a társaság a dunai forgalomba való bekapcsolódást fontolgatta.
1949-ben a kormány a BHV-t is kijelölte dunai és tiszai szolgálat ellátására.
A vállalat 3 részlegből állt:
- balatoni részlegből, mely a korábbi keretek között fenntartotta a balatoni hajózást,
- dunai osztályból, mely az MFTR helyett a belvízi forgalmat látta el,
- hajójavító üzemágból.
Az 1949-ben államosításra került 30 LE-nél nagyobb teljesítményű motoros hajókból és 100 tonnánál nagyobb uszályokból a vállalat 16 db kis motorhajót (1236 LE) és 39 uszályt (7398 t) kapott. Ebből az általa nem hasznosítható kis motorosok és fahajók egy részét eladta a Magyar Hajófuvarozók Szövetkezetének, a többit 2-3 éven belül selejtezte.
1950-től megkapta az MFTR-től a MESZHART-apportból kimaradt 10 csavargőzöst és 12 uszályt, a Budapesti Folyammérnöki Hivatal hajóparkját, és 1952-ben a Tiszamenti Vízműépítő Vállalat négy építés alatt álló motorosát és négy kavicsszállító egységét.
A Balatoni Hajózási Vállallat kapta meg az MFTR Eskü téri hajójavító részlegét, az államosított bajai és visegrádi hajójavító telepeket, és 1952 január 1.-én a FOKA bajai üzemét. 1953-ban a balatonfüredi hajógyárat átadta a Kohó- és Gépipari Minisztériumnak.
A vállalat a dunai és tiszai viszonylatban útépítésekhez és folyamszabályozáshoz folyami kavicsot és más építési anyagokat, cukorrépát, tüzifát és egyéb árut szállított. A Tiszán Szolnok-Tiszabura, Szeged-Csongrád között tartott fenn menetrendszerű hajójáratot, a Kőrösökön hajó hiányában nem indított járatokat. 1953-ban Ferencváros és Dömsöd között új járatot indított, üzemeltette a főváros tulajdonában álló ferencvárosi kikötőt, egy ideig ellátta a bajai, dunaföldvári hídpótló révátkeléseket, a Dunapentele (Sztálinváros)-Apostag között a városépítők fuvarozását.
A dunai és a tiszai személyhajózás veszteséggel járt, így az utolsó évet 300 ezer forint mérleghiánnyal zárták. A MESZHART megszűnésével életbe lépett, a hajózás szervezeti átalaktásáról szóló közlekedési és postaügyi miniszteri utasítás a Balatoni Hajózási Vállalatot 1955. január 1.-ével megszűntette, és beolvasztotta az újonnan szervezett MAHART Magyar Hajózási Rt-be.

forrás: Jankó Béla: A 75 éves magyar állami hajózás története