Magyar
  English
fejkep
AMAL Arab-Magyar Associated Lines Co. (mgr. MAHART, Budapest)
Adatlap
Történet
Hajók
Ország:HU
Város:Budapest
Aktív:1975-1984
A '70-es évek közepén bekövetkezett fellendülés idején a Mahart, hogy a közel-keleti szállításokban nagyobb részt kapjon, az Eurábiával közösen leányvállalatot alapított AMAL (Arab-Magyar) Navigation Co. néven. Az új cég két hajót hozott át svéd lobogó alól 1975 végén, '76 elején AMAL GLORY és AMAL EXPRESS néven. Nem voltak hosszú életűek, a GLORY-t 1980 tavaszán Bilbaoban, az EXPRESS-t 1982 tavaszán Karacsiban adták el bontásra. A vállalat ezután néhány évig hajó nélkül működött. Alig öt év múlva elkezdődtek a selejtezések a Mahartnál. Valamennyi hazai építésű hajónkat, amely elmúlt húsz éves, sorra kiszuperálták. Először a még meglévő három hazajáró került sorra. Azok 1983/84-ben újra feljöttek Budapestre, de csak néhány útra. 1984 februárjában az ÚJPEST-et eladták az AMAL-nak, amely ARRABONA néven használta, magyar személyzettel. Honi kikötője nem ismert, ugyanis bélyegzőjéből kifaragták a betűket. Az akkori személyzet állítása szerint, magyar lobogó alatt futott 1985 május végéig. Aztán görögök vették meg, s 1986 végén leszerelték. Az AMAL tulajdonosai ekkor már 52,2%-ban arabok voltak. Egyikük Affaki Juszuf a Mena Shipping társtulajdonosaként 1968-ban vette meg a DUNA és a BALATON motorosokat. Később, hogy a Mahart egy általa alapított új közös vállalatba, a CENAM-ba vihesse és magyar lobogó alatt járathassa tengerjáró hajói egy részét ki kellett vásárolnia az arab részesedést ebből a vállalatból, ami így került a CENAM-ba.

Horváth József: Mi lesz veled magyar tengerhajózás? Aqua Magazin, 2001. 25. sz.

TRANELAND, Santander, 1963.03.04.

Felvétel: T. Diedrich
Feltöltve: 2013. 04. 05. 21:45
Szerkesztő: Kis Árpád

AMAL GLORY

 

Az AMAL GLORY a Kieli-csatornában 1977-ben.

Felvétel: Jennifer
Feltöltve: 2011. 03. 04. 18:35
Szerkesztő: - vas -

AMAL GLORY

 

A TIMMERLAND későb magyar lobogó alá került AMAL EXPRESS néven.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2011. 01. 14. 10:46
Szerkesztő: - vas -

AMAL EXPRESS

 

Az AMAL EXPRESS

Felvétel: Rumpf Gábor
Forrás: Rumpf Gábor
Feltöltve: 2009. 08. 11. 15:31
Szerkesztő: - vas -

AMAL EXPRESS

 

Az AMAL EXPRESS rakománya 1981 tavaszán Algírban kigyulladt. A tüzet sikerült eloltani.

Feltöltve: 2009. 08. 05. 12:08
Szerkesztő: - vas -

AMAL EXPRESS

  

Az AMAL GLORY

Forrás: fotoalbum.hu
Feltöltve: 2009. 07. 29. 23:29
Szerkesztő: - vas -

AMAL GLORY

 

m/s AMAL EXPRESS hajócsavar.

Felvétel: Pőcze Gyula
Forrás: Pőcze Gyula
Feltöltve: 2008. 10. 09. 09:11
Szerkesztő: -kt-

AMAL EXPRESS

  

TRANELAND

Felvétel: Hans-Wilhelm Delfs
Feltöltve: 2008. 03. 18. 14:52
Szerkesztő: - vas -

AMAL GLORY

 

m/s AMAL GLORY

Felvétel: Helstab László
Feltöltve: 2008. 02. 20. 10:17
Szerkesztő: -kt-

AMAL GLORY

 

TIMMERLAND fedélzeti rakománya Volvo-Amason és Volvo-Teer autók, úton Beirut felé 1964-ben.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2007. 06. 18. 21:44
Szerkesztő: - vas -

AMAL EXPRESS

  

ARRABONA Port of Oranban 1984-ben.

Felvétel: Horti Kálmán
Feltöltve: 2007. 05. 18. 09:23
Szerkesztő: -kt-

ARABONA

 

TRANELAND később AMAL GLORY

Felvétel: Tedingham
Feltöltve: 2006. 09. 22. 13:52
Szerkesztő: - vas -

AMAL GLORY

 

TIMMERLAND

Felvétel: Rickard Sahlsten
Feltöltve: 2006. 03. 29. 14:22
Szerkesztő: - vas -

AMAL EXPRESS

 

ms TRANELAND 1975-ben

Felvétel: Rickard Sahlsten
Feltöltve: 2006. 03. 25. 17:00
Szerkesztő: ---

AMAL GLORY

 

ms TIMMERLAND

Feltöltve: 2006. 03. 25. 16:55
Szerkesztő: -kt-

AMAL EXPRESS

 

AMAL EXPRESS

Feltöltve: 2005. 07. 11. 00:00
Szerkesztő: -kt-

AMAL EXPRESS

 

AMAL GLORY

Feltöltve: 2005. 07. 11. 00:00
Szerkesztő: -kt-

AMAL GLORY