Magyar
  English
fejkep
Schwarz Lipót
Adatlap
Történet
Hajók
Ország:AT-HU
Város:Fiume
Aktív:1885-1901
A kiegyezést követően, 1871-ben még csak egyetlen gőzöst jegyeztek be a fiumei hajókataszterbe. Ez a kis gőzös a zenggi Krajacz László (társtulajdon) kis hajója a HRVAT volt. Még tíz évvel később is csak hat hajó szerepelt ugyanitt. Krajacz mellett egy másik vállalkozó, Sverljuga Matteo is megkezde partmenti hajózást Fiume és az isztriai kikötők között. Schwarz Lipót zágrábi sókereskedő pedig a Fiume-Velence-Ancona vonalra nyitott járatot. 1890-ben Schwarzék BUDAPEST-je elsüllyedt az Adrián. Az egy hajóval dolgozó vállalkozók igyekeztek az előbbi két helyi társuláshoz csatlakozni, a trieszti osztrák vállalatokkal csak így tudták a versenyt felvenni. Ezeknek a part menti járatoknak a segélyezését az érintett tengermelléki városok biztosították, igen szűkösen. Ezért folyamodtak az államhoz segélyért, s ennek fejében hajlandóak voltak az egyesülésre is.
1891 houzta meg a nagy változásokat a magyar tengerhajózás történetében. Baross Gábor, a vasminiszter koncepciója alapján új alapokra helyezték a magyar tengerészet támogatását. Megvonták az addig elméletileg közös Osztrák-Magyar Lloydtól a támogatást, s azt az Adria RT. segítésére, valamint a parthajózási vállalatok egyesítésére és támogatására fordították. Megalakult a Magyar-Horvát Tengeri Gőzhajózási RT. Fiume székhellyel, Sverljuga és Krajacz 12 gőzösével, melyhez később Schwarz flottája is csatlakozott.

Horváth József: Mi lesz veled magyar tengerhajózás? Aqua Magazin, 2000. 17. sz.
Jogutódok

A VENEZIA gőzös (középen az előtérben) és a BUDAPEST (balra) egy fiumei képeslapon.

Feltöltve: 2015. 02. 02. 21:30
Szerkesztő: - vas -

VENEZIA

 

A HEGEDŰS SÁNDOR gőzös Velencében.

Forrás: Ebay.com
Feltöltve: 2012. 04. 01. 14:43
Szerkesztő: - vas -

HEGEDŰS SÁNDOR

 

A HEGEDŰS SÁNDOR gőzös Fiuméban az 1900-as évek elején.

Forrás: profila.hu
Feltöltve: 2011. 10. 22. 14:55
Szerkesztő: - vas -

HEGEDŰS SÁNDOR

 

A VENEZIA gőzös Fiuméban a Szapáry rakpart mellett 1900 körül, még a Schwarz flottában.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2011. 10. 21. 11:32
Szerkesztő: - vas -

VENEZIA

 

A VILLÁM gőzös egy 1900-ban feladott képeslapon, még a Schwarz flottában sárga-fekete kéménnyel.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2011. 09. 01. 13:08
Szerkesztő: - vas -

VILLÁM

 

A VILLÁM gőzös Lussinpiccoloban még a Schwarz flottában sárga kéménnyel.

Forrás: -vas-
Képpozíció
Feltöltve: 2011. 07. 05. 12:23
Szerkesztő: - vas -

VILLÁM

 

A VENEZIA gőzös Fiuméban egy 1900-ban feladott képeslapon. Itt még Schwarz Lipót flottájában sárga kéménnyel látható.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2011. 06. 07. 12:57
Szerkesztő: - vas -

VENEZIA

 

A HEGEDŰS SÁNDOR gőzös

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2010. 07. 22. 14:10
Szerkesztő: - vas -

HEGEDŰS SÁNDOR

 

A DÁNIEL ERNŐ gőzös Abbáziában egy színezett képeslapon.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2010. 03. 23. 11:26
Szerkesztő: - vas -

DÁNIEL ERNŐ

 

DÁNIEL ERNŐ gőzös egy színezett képeslapon.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2009. 02. 07. 10:09
Szerkesztő: - vas -

DÁNIEL ERNŐ

 

A HEGEDŰS SÁNDOR Velencében, még Schwarz Lipót flottájában.

A HEGEDŰS SÁNDOR egy fiumei képeslap kinagyított részletén

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2008. 09. 19. 15:03
Szerkesztő: - vas -

HEGEDŰS SÁNDOR

 

A VILLÁM gőzös Anconában már Ungaro-Croata kéményszalaggal.

Képpozíció
Feltöltve: 2008. 09. 15. 16:13
Szerkesztő: - vas -

VILLÁM

 

A DÁNIEL ERNŐ gőzös egy képeslapon

Feltöltve: 2006. 05. 06. 15:03
Szerkesztő: Márton Gábor

DÁNIEL ERNŐ

 

HEGEDŰS SÁNDOR

Feltöltve: 2005. 07. 11. 00:00
Szerkesztő: - vas -

HEGEDŰS SÁNDOR