Magyar
  English
kep kep kep kep kep
fejkep
CSÁV Budapesti Csavargőzös Átkelési és Hajózási RT.
Adatlap
Történet
Hajók
Ország:HU
Város:Budapest
Aktív:1871-1918
Türr István 1872-ben részese a Budapesti Csavargőzös Átkelési Vállalat alapításának is. Az alapítás előzménye Froher János, Frank Fülöp és Schlick Ottó hajóépítő 1869-es kezdeményezése, budapesti helyi hajózás bevezetésére. A Schlick gyárában épült, s valamilyen okból eladatlan kis csavargőzösök képezték a vállalkozás alapját, melyekkel Óbuda és Újpest között negyedóránként, Pest és Buda között félóránként, s Promontor – Tétény – Soroksár – Haraszt között óránként kívántak járatokat indítani. Azonban a Pest – Buda közötti járatra csak úgy adott a Helytartótanács engedélyt, ha a vállalkozók ki tudnak egyezni a Lánchíd társasággal. Mert a társaságnak joga volt a hídpénzt azoktól is beszedni, akik nem a hídon, hanem egyéb módon, például ladikkal keltek át a folyón. Érdekes világ lehetett. A GYULA, FERENCZ, KÁLMÁN, EDE, ÁGOSTON, MENYHÉRT, FROHER, FRANK és SCHLICK nevű kis propellák képezték az alapját az újonnan szerveződött helyi hajózási vállalatnak, melybe Türr és Schlick négy hajót vittek be. Ezek célszerűen át lettek keresztelve Ó-BUDA, ÚJ-PEST, PEST, BUDA nevekre, s a később vásárolt és épített hajók is a főváros nevezetességeiről lettek elnevezve. BOMBATÉR, TABÁN, SZENT GELLÉRTHEGY, ORSZÁGHÁZ, VIGARDA, BUDAFOK, MARGITSZIGET nevű hajóikkal egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a város polgárai között. Hosszú időn keresztül állni tudták a versenyt a DGT-vel, s a hamarosan gomba módra szaporodó hidakkal. 1873 májusában megvásárolták a Balatonról Ráth Károlytól a kis GIZELLA gőzöst, s Újpesten Veruda műhelyében meghosszabbították, hogy alkalmasabb legyen a Dunai viszonyokra. A sok csavargőzös között, volt egy oldalkerekes gőzösük is, mely korábban az Újvidék Kamenica közötti átkelést szolgálta KAMENICZA néven, s mely Türréknél a SZABADSÁG nevet kapta. E kishajó hosszú élete során még a Tiszán is dolgozott, a Tiszai magyar kir. Állami Kotrásoknál. A második világháború után, a ’60-as évek elején selejtezték le. Gőzgépének romjai, s a lapátkerekek rámája a Közlekedési Múzeum udvarán adja meg magát a lassú enyészetnek. A vállalat 1918-ban adta át hajóit és üzemét a Mefternek, 1920-ban felszámolt. Horváth József: A géperejű folyami hajózás hazai története A cikk elérhető a www.uskok.eoldal.hu honlapon.
Jogutódok

MARGITSZIGET, Budapest, cca. 1900.

Forrás: FORTEPAN
Feltöltve: 2017. 03. 16. 19:40
Szerkesztő: - vas -

MARGITSZIGET

 

A MARGITSZIGET csavargőzös Budapesten 1915 körül.

Forrás: Vatera.hu
Feltöltve: 2016. 02. 21. 09:18
Szerkesztő: - vas -

MARGITSZIGET

 

A PEST átkelő csavargőzös Nagymarosnál 1900 körül.

Forrás: FORTEPAN
Feltöltve: 2016. 02. 05. 18:10
Szerkesztő: - vas -

PEST

 

Az IRMA csavargőzös az Óbudai hajógyár úszódokkjában. (esteleg az ORSZÁGHÁZ)

Feltöltve: 2015. 01. 13. 16:31
Szerkesztő: -kt-

IRMA

 

ÓBUDA csavargőzös 1880-ban Budapesten.

Feltöltve: 2015. 01. 04. 18:12
Szerkesztő: -kt-

ÓBUDA

  

Az ÚJ-PEST gőzös Budapesten 1910 körül.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2014. 03. 20. 16:39
Szerkesztő: - vas -

ÚJ-PEST

 

Az ORSZÁGHÁZ gőzös Budapesten 1908-ban.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2013. 02. 11. 16:39
Szerkesztő: - vas -

ORSZÁGHÁZ

 

Az ORSZÁGHÁZ és a SZENT ISTVÁN gőzösök a Parlament előtt 1908-ban.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2012. 12. 04. 11:46
Szerkesztő: - vas -

ORSZÁGHÁZ

 

A BUDAFOK csavargőzös az Erzsébet-híd alatt 1911-ben egy képeslap kinagyított részletén.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2012. 06. 18. 10:37
Szerkesztő: - vas -

BUDAFOK

 

Személyszállító csavargőzös gép- és kazánberendezése

   

Az IRMA gőzös Budapesten 1918 körül.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2012. 02. 28. 11:04
Szerkesztő: - vas -

IRMA

 

A SZABADSÁG gőzös az Óbudai Hajógyárban.

Feltöltve: 2011. 09. 20. 13:52
Szerkesztő: - vas -

SZABADSÁG

 

A PANNÓNIA csavargőzös a Ferencz-csatornában, a bácsszenttamási zsilipben.

Képpozíció
Feltöltve: 2011. 09. 08. 13:37
Szerkesztő: - vas -

PANNÓNIA

 

A HABLEÁNY átkelő csavargőzös Visegrádnál.

Feltöltve: 2011. 09. 08. 12:37
Szerkesztő: - vas -

HABLEÁNY

 

Az IRMA átkelő csavargőzös

Feltöltve: 2011. 09. 07. 20:44
Szerkesztő: - vas -

IRMA

 

A VIGADÓ nevű átkelőgőzös Budapesten.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2011. 01. 26. 10:11
Szerkesztő: - vas -

VIGADÓ

 

Az ÚJ-PEST átkelőhajó Budapesten egy 1911-es képeslapon.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2011. 01. 18. 11:37
Szerkesztő: - vas -

ÚJ-PEST

 

Ó-BUDA az 1910-es években.

Felvétel: FOTO:FORTEPAN
Forrás: FORTEPAN
Feltöltve: 2010. 08. 23. 13:36
Szerkesztő: -kt-

ÓBUDA

 

A VIGADÓ nevű átkelő csavargőzös egy 1904-ben feladott képeslapon.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2010. 03. 22. 15:58
Szerkesztő: - vas -

VIGADÓ

 

Az ORSZÁGHÁZ átkelő csavargőzös egy képeslapon. Nem eldöntött, hogy a hajó valóban szolgált Pozsonyban vagy csak egy fotómontázsról van-e szó.

Forrás: -vas-
Feltöltve: 2010. 02. 04. 11:52
Szerkesztő: - vas -

ORSZÁGHÁZ

 

Vélhetően a SZENT-GELLÉRTHEGY átkelőhajó 1904-ben. A háttérben a FECSKE vagy valamelyik testvérhajója.

A SZABADSÁG nevű kis lapátkerekes gőzös a Tiszai Állami Kotrások kezelésében.

Feltöltve: 2009. 11. 08. 22:20
Szerkesztő: - vas -

SZABADSÁG

  

Az ORSZÁGHÁZ propeller

Forrás: profila.hu
Feltöltve: 2009. 09. 22. 14:53
Szerkesztő: - vas -

ORSZÁGHÁZ

  

A XXIV. csavargőzös Nagymaroson

Feltöltve: 2006. 03. 24. 23:10
Szerkesztő: Szánthó Zoltán

XXIV.

 

BOMBATÉR

Feltöltve: 2006. 03. 22. 15:09
Szerkesztő: Horváth József

BOMBATÉR