Magyar
  English
fejkep
Balatoni Halászati RT.
Adatlap
Történet
Hajók
Ország:HU
Város:Siófok
Aktív:1899-
HE-10032-01
Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRt.
8600 Siófok, Horgony u. 1.

1899-ben létrehozott Balatoni Halászati Rt., majd a Balatoni Halgazdaság jogutódaként alakult át állami vállalatból társasággá. Az átalakulás az 1992. évi LIV. Törvény alapján zártkörű alapítással 1993. január. l. időponttal történt meg.

1848-ban a tihanyi halászok - Horváth Bálint tudósítása szerint - még úgymond " kettős csónakocskáról" halászták a gardát. A halászat kapitalizálódásával a technika és technológia is átalakult. A bérlői rendszerből halászszövetkezet, később Balatoni Halászati Társulat lett, s 1900. január 01-től a Balaton Halászati Részvénytársaság, halássza a Balatont!
A Társaság első hajója, mely korábban a Balatoni Halászati Társulat egyik tulajdonosának Gróf Hunyady Imrének a hajója volt , aztán a Balatoni Gőzhajózási Részvénytársaságnál - korábbi nevét- a ROHAN-t megtartva, személy-szállító hajóként üzemelt, de 1900-1905-ig már mint SOMOGY halászott a Balaton Halászati Részvénytársaságnál. Ez egy kisméretű csavargőzös volt, ami később a Dunára került, ahol tovább használták. (Zákonyi Ferenc)
Később két gőzmeghajtású vontatóval bővül a halászat hajóparkja, az egyik a ZALA, a másik a VESZPRÉM volt. Budapesten a GANZ gyárban készültek.
Ezek a hajók (ZALA, VESZPRÉM) csupán a halászhajók vontatását végezték, a halászatban aktívan nem vettek részt. Hálóhúzás az ún. "krutyis" kézi csörlős hálóvontatással történt.
1928-ban nagy műszaki fejlesztésbe kezdett a Balaton Halászati Rt. Ausztriában vásárolt két korszerű motoros hajót, a FOGAS-t és a GARDÁ-t. Hajtóanyaguk nyersolaj volt, gépmotorjuk 40 lóerős, és csörlőberendezésük hajtását egy 10 lóerős motor végezte. A hajók 1955-ig dolgoztak, majd eladták őket. (Pápai András nyugalmazott telepvezető).
1930-ig megérkezett Győrből a HARCSA, CSUKA, PONTY és KESZEG nevű motoros. A két gőzös is (német szakemberek segítségével) csörlővontatású halászhajóvá lett alakítva. Így összesen 8 csörlővontatású hajóból áll a halászpark. Ugyanakkor a 8 vontatóhajóhoz 6 db 300-400 tonnás vas és 12 db 50-90 tonnás fa uszály is tartozott. (Ezzel a "felszereléssel" a Balaton Halászati Rt. konkurenciát jelentett áruszállításban a Balatoni Hajózási Részvénytársaságnak, s ez fejlesztésre serkentette „ azt „).
1945 tavaszán a hajópark egy részét úgy mentették meg, hogy mesterségesen elsüllyesztették azokat, majd a háború végén kiemelték. 1948-49-ben a Társaság siófoki telepén fából építettek két motorost, COMPÓ és KÁRÁSZ néven(Pápai András ny.t.). 1953-ban a ZALÁ-t és a VESZPRÉM-et elcserélték a MAHART három motorosára, az 1935-ben Tiszafüreden épült SIRÁLY motorosra, az 1940-ben Pancsován épült VIHAR-ra és az 1946-ban Balatonfüreden készült, SÜLLŐ-re. 1955-ben selejtezik a COMPÓ-t, a KÁRÁSZ-t és a VIHAR-t (eladják őket). Vízre helyezik viszont a BHV I, BHV II, BHV III és BHV IV-es számú (nevű) - számmal elnevezett dízelhajtású 6 hengeres Csepel motoros vontakókat, (becenevükön a TEVÉK-et) melyek a mai napig üzemelnek (a BHV-t később BHG-re módosítják).
1971-ben készültek el és helyezték vízre Balatonfüreden a GARDA II., FOGAS II., SÜLLŐ II., CSUKA II., BHG V-ös és a BHG VI-os motorosokat, melyeket 4 hengeres 72 lóerős Csepel dízelmotor hajt, és napjainkban is üzemelnek.
1997. december 08-án megérkezik és daru segítségével vízre kerül a balatoni halászati részvénytársaság első két, Finn gyártmányú - a balatoni halászat megreformálását szolgáló -10 tonnás, 10 m hosszú és 180 lóerős VALMET turbó-dízel motorral, navigációs és mélységmérő radarral, hidraulikus daruval felszerelt halászhajója.


Forrás: www.balatonihalaszat.hu

ZALA halász csavargőzös Siófokon a halászkikötőben 1940 körül

Felvétel: Bohár Istvánné Bauer Rózsa
Forrás: Deák István
Feltöltve: 2017. 03. 07. 23:28
Szerkesztő: Kádár Zoltán

ZALA

 

ANGOLNA 2014 Keszthely

Felvétel: Lovász Benedek
Forrás: Lobe97
Feltöltve: 2016. 12. 22. 23:41
Szerkesztő: Lovász Benedek

ANGOLNA

 

VONYARC 2016 Siófok

Felvétel: Kosztolicz Péter -
Feltöltve: 2016. 12. 22. 16:36
Szerkesztő: Kosztolicz Péter

VONYARC

 

ZALA halászgőzös Fonyódon, a Déli Vasút rakodóvágányánál

Felvétel: Lovász István gyűjteménye
Forrás: Lobe97
Képpozíció
Feltöltve: 2016. 02. 14. 17:07
Szerkesztő: Lovász Benedek

ZALA

 

(BHV) IV halászhajó a Balatonon

Feltöltve: 2015. 12. 11. 03:04
Szerkesztő: Lajtai László

BHV IV

 

BUSA parton, Keszthely halászkikötő 2014

Felvétel: Lovász Benedek
Forrás: Lobe97
Képpozíció
Feltöltve: 2015. 12. 01. 20:47
Szerkesztő: Lovász Benedek

BUSA

 

GARDA II. Siófok-Kiliti 2015

Felvétel: Lovász Benedek
Forrás: Lobe97
Képpozíció
Feltöltve: 2015. 07. 01. 21:35
Szerkesztő: Lovász Benedek

GARDA II.

 

BHG VI. Siófok-Kiliti 2015

Felvétel: Lovász Benedek
Forrás: Lobe97
Képpozíció
Feltöltve: 2015. 07. 01. 21:32
Szerkesztő: Lovász Benedek

BHG VI.

  

FOGAS típusú halászhajó a Balatonon

Felvétel: Ferencz Tibor
Forrás: Facebook.com
Feltöltve: 2015. 06. 21. 23:38
Szerkesztő: Kádár Zoltán

FOGAS

 

A ZALA Siófokon a Sió bal partja mentén, a régi személygőzös kikötőrészen Krúdy sétány melletti függőleges partszakaszon kikötve az 1920-as évek közepén. A háttérben a Balaton Halászati Részvénytársaság irodaépülete, és kiszolgáló épületei láthatók.

Forrás: Delcampe.net
Feltöltve: 2015. 05. 28. 10:56
Szerkesztő: - vas -

ZALA

 

CSUKA II. 2015 Siófok

Felvétel: Kosztolicz Péter
Képpozíció
Feltöltve: 2015. 04. 08. 14:01
Szerkesztő: Kosztolicz Péter

CSUKA II

   

VIHAR Siófokon

Felvétel: Facebook - Siófok retro foto
Forrás: Facebook.com
Feltöltve: 2015. 02. 16. 19:24
Szerkesztő: Kádár Zoltán

VIHAR

 

A VESZPRÉM 1953 előtt a Balatoni Halászati Rt. siófoki sólyáján

Felvétel: Túrós Béla hagyatéka - Facebook-Siófok Retro fotó
Forrás: Facebook.com
Feltöltve: 2015. 02. 16. 19:21
Szerkesztő: Kádár Zoltán

VESZPRÉM

 

VONYARC sólyán 2014 novemberében Siófokon

Felvétel: Lovász Benedek
Forrás: Lobe97
Képpozíció
Feltöltve: 2014. 11. 22. 21:07
Szerkesztő: Lovász Benedek

VONYARC

 

GARDA
2014 július Balatonalmádi

Felvétel: Pilot
Forrás: Pilot
Feltöltve: 2014. 07. 25. 22:54
Szerkesztő: F.Tibor

GARDA

 

BHG V 2014 memento.

Feltöltve: 2014. 04. 10. 11:51
Szerkesztő: -kt-

BHG V.

    

BHG VI.
2006
Siófok

Felvétel: Kosztolicz Péter
Feltöltve: 2014. 03. 26. 03:24
Szerkesztő: Kosztolicz Péter

BHG VI.

 

BHG V.
2006
Siófok

Felvétel: Kosztolicz Péter
Feltöltve: 2014. 03. 26. 03:21
Szerkesztő: Kosztolicz Péter

BHG V.

 

BHV II.
2006
Siófok

Felvétel: Kosztolicz Péter
Feltöltve: 2014. 03. 26. 03:17
Szerkesztő: Kosztolicz Péter

BHV II.

 

SÜLLŐ II.
2006
Siófok

Felvétel: Kosztolicz Péter
Feltöltve: 2014. 03. 26. 03:16
Szerkesztő: Kosztolicz Péter

SÜLLŐ II.

  

CSUKA II.
2013
Siófok

Felvétel: Kosztolicz Péter
Feltöltve: 2014. 03. 18. 00:16
Szerkesztő: Kosztolicz Péter

CSUKA II

 

CSUKA II.
2013
Siófok

Felvétel: Kosztolicz Péter
Feltöltve: 2014. 03. 17. 00:12
Szerkesztő: Kosztolicz Péter

CSUKA II

 

A FOGAS 2014-ben.

Felvétel: Németh Péter
Feltöltve: 2014. 02. 24. 16:23
Szerkesztő: -kt-

FOGAS